2. Fejezet

A ház tárva nyitva állt. Minden szanaszét hevert. Olyan nagy volt a rumli, hogy alig lehetett kilátni belőle. Mikor a ház ajtaján belépett egy jellegzetes szagra lett figyelmes. Nem volt teljesen biztos benne hogy mi is az pontosan csak volt egy sanda gyanúja. Mikor lenézett a padlón heverő testre már minden sejtése értelmet nyert és nem hazudtolta meg önmagát a szimata. A földön heverő holttest tele volt szúrásnyomokkal és a száján fehér nyál gyűlt össze. Odarohant a nőhöz de nem tudott már semmit sem tenni vele. Azonnal átkutatta a házat, ám amit keresett annak hűlt helyét találta.

- Ne! Hol lehet?! - kiabálta el magát átfésülve a házat.

- Mi a baj haver? - kérdte megjelenve az ajtóban Jayce – Az Istenit neki! - rohant oda ő is.

- Már halott a narkós kurva! Azt kapta amit megérdemelt! Nem is ő a legfontosabb hanem... - mondta Jackson és próbált lehiggadni – Hol van a fiam?! Ez nem lehet igaz! - verte bele a falba a karját teljes erőből.

- Nyugodj meg Jax. Most nem tehetünk semmi meggondolatlant. Még csak most jöttél ki. Nem hiszem, hogy arra lenne szükséged, hogy újra bevarrjanak.

- Igen, igazad van. - dőlt a falnak háttal teljesen a padlóig leguggolva – Isten verte sors! Miért ver ezzel engem?

- ránézve a felesége hullájára – Azt hittem több esze van ennél.

- Én elintézem a hullát te pedig csak maradj itt. – tűnt el a szobából.

– Várj! Nem viheted el ezt a balhét helyettem. Tudok egy jó takarítót és talán tudok olyan embert is aki megtalálja a fiamat.

– Azért én bebugyolálnám a testét mert ha valaki meglátja akkor...

- Jól van, menj csak. – felelte és a mobilján tárcsázott egy számot amit már rég nem. Titkon reménykedett abban hogy felveszik a kicsengő telefont és talán az imái is meghallgattatnak.

- Igen?

- Én vagyok.

- Én meg már azt hittem a mikulás.

- Tudom, hogy nem vagyunk valami hű de jóban de a segítséged kellene.

- Azt mindjárt gondoltam.

- Ide tudsz jönni?

- A kis poros városkádba? Igen hallom a hallgatásodból, hogy meglepődtél de én tudod, hogy ebben jó vagyok.

- Igen rémlik is. Ezért is van rád szükségem.

- S miről lenne szó? Tudod csak úgy nem ruccanok le ám felesleges időpocsékolásért.

- Kurvára elegem van a kis szaros poénáradatodból. És kurva nagy szarban vagyok.

- Ugyan miért vato?

- Mert elrabolták a fiam.

- Egy-két óra és már ott is vagyok. - bontotta meg a vonalat.

Ezek után egy másik számot is tárcsázott. Egy pipa, lehetséges még egy belefér talán...

A hulla készen állt. Szépen elrendezve kifestve már-már bebalzsamozva. A telefonja épp akkor csörrent meg mikor a hulla kezén lévő körmöt pirosra kezdte festeni.

- A fenébe! Ennek újra nekikezdhetek. – panaszkodott és gyorsan letörölte a lakkot a hullakezének elkenődött körméről – Mi olyan sürgős hogy megzavarnak? Tán egy halom zombi kelt útnak és azt is be kell balzsamoznom? - tette fel az ironikus kérdést a telefonhoz nyúlva.

- Szükségem van a tudásodra.

- Na ne! - fújta ki a levegőt – Hogy találtál rám? Ezt a számot nagyon kevesen ismerik.

- Nos ha jól tudom még mindig vérrokonok vagyunk tehát nem volt olyan nehéz. - felelte Jax.

- Hűha! Pompás! Akkor a soha viszont nem hallásra!

- Várj! Mint mondtam szükségem van a segítségedre!

- Hát persze! És még maga Copperfield Dávidi tudásomra is igaz?

- A nejemről van szó. Halott. - a vonal túloldala síri csendbe burkolózott.

Majd pár perc múlva nagy sóhajtás hallatszott.

- Nagyon sajnálom. Amint tudok megyek.

Jackson bontotta a vonalat és magába zuhanva nézett ki a fejéből.